Konfliktus
„Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.” (Szabó Magda)
Konfliktus. Jó, rossz, megoldható, kellemetlen, természetes, megszokott? Önnek mi jut róla eszébe? Naponta találkozunk olyan helyzetekkel, amik kihívást jelenthetnek.
A konfliktus latin confligo „összevet, (fegyveresen) összecsap, megütközik, perlekedik”) egyének vagy társadalmi csoportok közötti olyan ütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg (Szekszárdi 1995, 1996).
Először is tisztázni kell, hogy a konfliktus nem csak akkor jelenhet meg, amikor több ember találkozik és érdekek ütköznek, hanem rengeteg olyan dolog van a lelkünkben, ami a saját belső konfliktusunkká válhat. A bennünk lévő érzéseket, érzelmeket a velünk megtörtént helyzetek befolyásolják, melyeket mindenki másképpen fogalmaz és él meg. Ennek sokféle oka lehet.
Máshogy szocializálódtunk, különböző szokásaink vannak, melyek befolyásolják gondolatainkat, viselkedésünket.
Íme, egy példa.
Sarolta és Vivien koncertre szeretnének menni. Jegyvásárláskor szembesülnek azzal, hogy már minden jegy elfogyott. Sarolta ezt nehezen viseli, mérgelődik. Vivien viszont nyugodtan kezeli a helyzetet és érdeklődik a következő fellépés időpontja iránt.
Fenti példa azt mutatja, hogy ugyanabban a helyzetben máshogy reagálunk.
A belső konfliktus történhet az értékek szintjén (cigarettáról való leszokás), a képességek, vagy a konkrét cselekvések szintjén (menjek kávézni a barátnőmmel, vagy végre vasaljam ki a felgyülemlett ruhákat), vagy a különböző szerepeink közötti harcban (feleség, az anya, a partner és a dolgozó nő szerepei).
A leggyakoribb külső konfliktus egy másik emberrel szemben alakul ki. De lehet, hogy a természettel (katasztrófák, időjárás). Előfordulhat, hogy a társadalom (elvárások, „az egész világ ellenem van” érzés) a külső konfliktus oka. Vagy akár a technológia (nem indul az autó, lassú az internet).
Kié a probléma?
Senki sem mondta, hogy nem lesznek kihívásaink, akadályaink, problémáink. A trükk a “hogyan”-ban van, hogy te ezeket hogyan kezeled: akadálynak, problémának vagy megoldandó feladatnak.” (Ara Rauch)
Gyakran kerülhet könnyű vagy nehéz döntési helyzetekbe, amelyek ráadásul mély hatást gyakorolhatnak életére. A tétből fakadóan – hogyan találom meg a megoldást – ezek a küzdelmek komoly energiákat emészthetnek fel, intenzív frusztrációt okozhatnak.
Amikor érez egy külső konfliktust -nevezzük kihívásnak-, először azt kell eldöntenie, hogy valóban az öné-e, valóban önnek kell-e foglalkozni vele, vagy más problémáját veszi a nyakába, és cipeli, mint egy fekete macskát.
Először is járja körbe a megoldásra váró kihívást, összegezzen és értse meg, kié is a probléma valójában.
Ha az öné, fogalmazza meg azokat az érzéseket, amik önben felmerülnek. Ugyanis csak akkor tud továbblépni, amikor az adott helyzetben a másik félnek a saját érzéseiről tud beszélni. Amikor önmagában eljut oda, hogy nem hibáztat, nem keres vétkest, tisztán látja a konfliktus kiinduló pontját, és azt meg is tudja úgy fogalmazni, hogy önmagáról, az érzéseiről beszél. Ekkor képessé teszi a másikat arra, hogy megértse, és reagálni tudjon.
Amennyiben nem az öné a probléma, ott segíteni tud a másiknak. Abban, hogy felismerje a saját szerepét a helyzetben. Értse meg, vigasztalja, esetleg támogassa. De ne akarja megoldani helyette, hiszen a probléma nem az öné.
Gondoljon végig egy olyan helyzetet, ami most foglalkoztatja. Csak egy helyzet legyen, ne egy életmegváltoztató folyamat. Nézzen rá, járja körbe, tegyen fel magának kérdéseket. Meglátja, öné-e, vagy másé a kihívás, és aszerint cselekedjen.
Ne a probléma része legyen, hanem a megoldásé
„Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?” (Erdélyi Mónika)
Érzelmei pontos megfogalmazása fontos ahhoz, hogy dolgozni tudjon velük. Lentebb megtalálja az érzelem-kereket, használja akkor, ha
pontosan nem tudja megfogalmazni, mi is az, amit érez,
vagy beszélne róla másnak, de nem tudja összegezni.
Nem kell pszichológusnak lennie, és nem kell szakszavakat sem megtanulnia, elég, ha csak figyel. Figyeli önmagát.
Nevezze nevén az érzelmeit!
Mondja ki nyíltan, ha dühös, ne próbálja meg elmismásolni olyasmivel, hogy “á, csak fáradt vagyok”. Hajlamosak vagyunk arra, hogy másik érzéssel fedjük el az eredetit, mert mégiscsak szalonképesebb, ha fáradtnak érzem magam, mint az, ha dühösnek. Így aztán jól összekeverjük az érzelmeket magunkban is, és így – akár akaratunkon kívül is – a környezetünket is megtévesztjük.
Először is nekünk kell megtanulnunk elfogadni a saját érzelmeinket. Fogadja el az érzéseit úgy, ahogy vannak.
Nos, az érzelem-kerék ebben segít. A megfogalmazásban, a letisztázásban. Abban, hogy pontosan értse és érezze, hogy milyen érzelmek uralkodnak aktuálisan éppen önben.
Sokat segít akkor, ha boldogságot érez, és még inkább, amikor valamilyen negatív érzelem van önben. Nemcsak magának teszi könnyebbé, hanem a környezetének is, akik jobban tudnak reagálni, megelőzve a felesleges félreértéseket és plusz köröket, amik nem vezetnek eredményre.
Az érzelmek közvetítése legyen asszertív és empátiával teli!
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy saját érzéseiről, érdekeiről úgy beszél, hogy a másik fél nézőpontját tiszteletben tartja. Próbáljon meg belehelyezkedni a másik „világába”, használja az empátiát.
A szerzők útravalója:
„Mások megértése önmagunk megismerésével kezdődik; amely harmonikus kapcsolataink iránytűje lehet!”