427675

A Szívünk Napján – a Szív Világnapján

2018. szeptember 30-án 15.00 óra

Kecskemét Főterén várták az érdeklődőket a szervezők:

  • A Szívbetegekért, a Szívinfarktus Megelőzésére Alapítvány.
  • a Bács-Kiskun Megyei Kórházáért Alapítvány
  • a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei szervezete,
  • a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
  • Egészségfejlesztési Iroda Kecskemét-Járás

A szív és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. A szív és érrendszeri betegségek jelentős része megelőzhető, elsősorban egészségesebb életmóddal. A Szívünk Napján az életmódváltást szeretnénk népszerűsíteni – több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást – hitelesen, megalapozottan, közérthetően. A megelőzés mellett a betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel szerepére hívjuk fel a figyelmet.

A Szívünk Napja rendezvényén ingyenesen igénybe vehetők egyes szűrővizsgálatok, amelyek révén az emberek megtudhatják, hogy az adott pillanatban milyen állapotban is van szívük valójában.

Szűrővizsgálatok helyszíne: Kecskemét-Kossuth tér (Kossuth szobor körül felállított sátrakban)

Szűrővizsgálatok
Vérnyomás- , vércukorszint , koleszterinszint , testzsír- mérés, ARITMIA- és obezitás- vizsgálat,

Egyéni szív és érrendszeri kockázat meghatározás,

Orvosi tanácsadás

Egészségfejlesztési Iroda – Kecskemét-Járás

Újraélesztés oktatás – Dr. Szabó István, Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Osztály és munkatársai

Gyógyító Bocsok foglalkozás

“Gyermekkuckó” a Vöröskereszt támogatásával

Közös torna


 A lezajlott esemény képei a galériában tekinthetőek meg: A Szívünk Napján – a Szív Világnapján 2018.09.30.

 
 
Támogatóink és együttműködő partnereink:
Széchenyi 2020
Európai Unió zászló